A hosszú séta, az évszázadok bejárása után visszaérkezünk a Termini pályaudvar közelébe, és beülünk egy ristorante hangulatos, utcai teraszára, hogy megkóstoljuk az igazi olasz pizzát. Az asztalokon száraz virág helyett száraz tészta díszlik üvegvázákban. Hamarosan két óriási szardellás pizza érkezik, összefut a nyál a szánkban a látványától és az illatától. A tésztája 2 milliméter vékony, omlós és ropogós egyszerre, a fűszeres paradicsomszósz és a mozzarella lágyan olvad össze rajta. Ezt a pizzát csak kézzel lehet enni, és közben örülni az életnek. És mi pont ezt is tesszük, elfogy az utolsó morzsáig. Ó, Italia mia!
Jóllakottan indulunk a pályaudvarra, ahonnan miután kiváltjuk a csomagjainkat, busszal megyünk ki a Fuimicino reptérre. Az ismertebb Leonardo Express helyett, ami 15 euroba kerülne, az Atral járatot ajánlották másik megoldásként az információnál. A busz közvetlenül a Termini oldaláról indul minden órában. Az út ugyan egy óra hosszúságú az expressz vonat 30 percéhez képest, az ára viszont mindössze 4 euro fejenként. Mi időmilliomosok vagyunk, egyébként is, mit számít Rómában fél órával többet utazni, amikor évezredeket jártunk be néhány nap alatt? Az idő mélyebb értelmet nyert számunkra.
Egy Mercedes busz áll be 18:30-kor a megállóba, óriási csomagtere elnyeli a bőröndjeinket, befészkelődünk kényelmes üléseibe, és panoráma ablakain keresztül nézzük, csak nézzük Róma utcáit, ahogy a busz a reptér felé robog, hogy Airbusra szálljunk és hazarepüljünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése