Róma - a Mi Örök Városunk

Hogy milyen is Róma?
Megfogalmaztam, leírtam ebben a blogban,  hogy milyennek láttuk, milyennek éreztük, és érezzük a mai napig is.
Róma egy csoda, együtt él  az idővel, az évszázadokkal és évezredekkel. Emlékeire nem úgy tekint, mint a letűnt korok mementóira, hanem körülfonja, átöleli, becsben tarja, együtt lélegzik vele.
Együtt él a megannyi turistával is, akik a csodájára járnak. Befogadja őket, tán nem is tudná elképzelni magát nélkülük. Itt teljesen természetes, hogy ha  valaki éppen fényképez, megáll az autó-, vagy a gyalogosforgalom, nehogy megzavarja a pillanatot, aztán megy tovább minden a maga megszokott, temperamentumos és ritmusos módján.
Fölötte az ég enciánkék, és pont olyan felhők úsznak rajta, amilyeneket a reneszánsz és barokk festményeken láthatunk. A ragyogó nap pedig mintha csak azért tenné ezt, hogy előhívja a házak elvarázsoló terrakotta, a fenyők örökzöld, az épületek márvány színeit.
Idekészülve elolvastuk az Ízek, imák, szerelmek című könyv római fejezeteit. Elizabeth Gilbert négy hónapig élt itt, és ezt írja: "Egyfajta hatalmi harc folyik Európában napjainkban. Néhány nagyváros azon verseng, melyikük nyeri el a XXI. század igazi európai metropolisza rangját. Talán London lesz az? Vagy Párizs? Esetleg Berlin? Zürich? Netán Brüsszel, az Únió újdonsült központja? Mindegyikük megpróbál túltenni a másikon, nemcsak kulturális, de építészeti, politikai és gazdasági szempontból is. 
Róma azonban nem száll be a kitüntető címért folytatott küzdelembe. Róma nem vetélkedik. Csak figyeli a versengéssel járó felhajtást, míg ő maga rendületlenül áll, mintegy azt sugallva: Hé, bármit csináltok, én Róma vagyok, és az is maradok. A város hatalmas önbizalma szinte inspiráló - oly megalapozott, oly monumentális, mintha tudná, hogy biztos helye van a történelem ölében."
Teljes szívünkből mondhatjuk, hogy így van. Mert Róma örök, és most már - a Mi Örök Városunk is.

Arrivederci, Róma! Visszajövünk!


4 megjegyzés:

Olga írta...

Kedves Zsazsa,

végigolvastalak és szinte sajnálom, hogy eljöttetek Rómából.
Mi a párommal május végén fogunk egy hetet kint tölteni és biztos vagyok benne, hogy legalább ennyire el fog bennünket is varázsolni.
Köszönöm a blogot, nagyon élveztem.

Üdvözlettel:

Olga

Zsazsa írta...

Kedves Olga!
Nagyon boldoggá tesz Bennünket, hogy élvezetesnek tartottad a blogot!
Jó utat Rómába, és üdvözöljük a Perut, ha arra jártok!!!
Zsazsa

demjengi írta...

Kedves Zsazsa!

Öröm volt olvasni az úti beszámolódat. Köszönöm, hogy megosztottad. Mi tavaly voltunk 4 napot Rómában, azóta készülök vissza egy hosszabb útra. Már rengeteg tervünk van, hogy mit szeretnénk megnézni. Róma a legcsodálatosabb, legérdekesebb város, ahol valaha megfordultunk.

Még egyszer gratulálok és további jó utazást kívánok Nektek.

Üdvözlettel

Gizus

Zsazsa írta...

Kedves Gizus!
Nagyon köszönjük, és teljesen egy véleményen vagyunk Rómával kapcsolatban,
Mi is mihamarabbi visszatérést kívánunk Nektek!
Üdvözlettel
Zsazsa